web 2.0

Prága

Az Apassionata Európa legismertebb lovasműsora. Először tavaly voltak Magyaroszágon. Az idei egy extra show, most a magyar lovas élet legjobbjai mutathatják be tudásukat. Kedves párom is a szereplők között van és meghívást kapott az Európa turné többi állomására is. Ez sok mesés várost és remélhetőleg sok panorámaképet is jelent.

Már a kezdet sem rossz, az első helyszín Prága volt.

Prága egyik jelképe a Károly-híd. Az első prágai kőhíd építését megelőzően kikérték az asztrológusok és zsidó kabbala tudósainak a véleményét az építés megkezdésének megfelelő időpontját illetően. A csillagok az Oroszlán jegyét jelölték meg és az 135797531 számsort: 1357 év 9 hónapjának 7. napján 5.31 órakor helyezték le a híd alapkövét.

Károly-híd

Interaktív panoráma megtekintése: QuickTime (Win/Mac) DevalVR (Win)

A Vencel-tér legalább ennyire ismert és az is köztudott, hogy nem tér, inkább széles utca. Jó pár Vencel követte egymást a trónon, innen az elnevezés. A szobor mi lenne más, mint a szentté avatott Vencel lovasszobra körülötte védőszentek: Ludmila, Ágnes, Adalbert és Prokop.

Vencel tér

Interaktív panoráma megtekintése: QuickTime (Win/Mac) DevalVR (Win)

Az Óváros-tér is a kihagyhatatlan látnivalók közé tartozik . Számos fontos esemény színhelye volt a múltban.
Az Orloj a Városháza legismertebb látványossága. Minden kerek órában kinyílik az ablak, és az idő múlását jelképező halál elővezeti a 12 apostolt. A legenda szerint az Orloj képes a veszedelmeket is megjósolni.

Óváros tér

Interaktív panoráma megtekintése: QuickTime (Win/Mac) DevalVR (Win)

És akkor sorolhatnám, mi minden nincs a képeken, pl. egy korsó cseh sör, knédli, Kis Vakond és Rumcájsz….

  • Share/Bookmark

Csillagvár

Balatonszentgyörgy talán ha 5 km-re van Berénytől, persze sokszor mentünk már keresztül rajta, de a Csillagvár valahogy eddig kimaradt. Hát most aztán igencsak meglepődtem, mert fantsztikus hely! Nyilván amiatt is, hogy nemrégiben teljesen rendbehozták.

Az alaprajza miatt Csillagvárnak nevezett épületről sokáig azt hitték, végvár, de kiderült, hogy 1820-23 között Festetics László építtette erdésze számára.

A várban lévő panoptikumban felelevenedik a középkori végvárak élete. A füstös konyhában fő az étel, az őrszobában fegyvert éleznek, a kovács meg épp fogat húz. A pincében különleges huszárbabamúzeum van. Sajnos a nyári programoknak vége és a csárda sem üzemel már, de azért a hangulatát meg tudtuk örökíteni. Nyáron biztosan visszajövünk.


Interaktív panoráma megtekintése: QuickTime (Win/Mac) DevalVR (Win)


Interaktív panoráma megtekintése: QuickTime (Win/Mac) DevalVR (Win)


Interaktív panoráma megtekintése: QuickTime (Win/Mac) DevalVR (Win)


Interaktív panoráma megtekintése: QuickTime (Win/Mac) DevalVR (Win)

  • Share/Bookmark

Villámlátogatás Ausztriában

Az őszi szünetben megint lementünk Berénybe és úgy gondoltuk, hogy Ausztria épp elég közel van ahhoz, hogy kimenjünk. Az elsődleges úti cél a nagy kedvenc, Hundertwasser tervei alapján épült, nemzetközileg is többszörösen kitüntetett Rogner Bad Blumau. Sajnos csak a mester építészeti ötletességében gyönyörködhettünk, mert a belépő hármunknak 106 euro lett volna.

Rogner Bad Blumau

Interaktív panoráma megtekintése: QuickTime (Win/Mac) DevalVR (Win)


Interaktív panoráma megtekintése: QuickTime (Win/Mac) DevalVR (Win)

Továbbmentünk Graz-ba. Iszonyatos hideg lett, ha ez a képeken nem is látszik. Szélvihar és zimankó, hát nem nekem találták ki. A fotózásból is csak egy templomra futotta. Herz Jesu, Jézus szive, szépséges gót templom, 1891-ben készült el, és 109.6 m-es magasságával a harmadik legmagasabb templomtorony Ausztriában.


Interaktív panoráma megtekintése: QuickTime (Win/Mac) DevalVR (Win)


Interaktív panoráma megtekintése: QuickTime (Win/Mac) DevalVR (Win)

  • Share/Bookmark

Halottak Napja

A keresztény vallásban a halottak napja (november 2.) a clunyi bencés szerzetesrend­ből terjedt el a 11. században. Összekapcsolódik a mindenszentek napjával (no­vember 1.), amely a katolikusok számára azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve a naptárban név szerint nem kaptak önálló időpontot.

Mindenszentek, illetve a halottak napja nem tartozik a hivatalos református ünnepek közé. Így a halottak emléke előtti tiszteletadás a református közösségekben új keletű, katolikus és görögkeleti hatásra kialakult szokás.


Interaktív panoráma megtekintése: QuickTime (Win/Mac) – devalVR (Win)

  • Share/Bookmark