Nem a legideálisabb idő, de épp arra jártam, és a felszerelés is velem volt.

A Kassai téri templom jogelődjét, a Hermina-kápolnát 1856. szeptember 8-án szentelték fel József nádor fiatalon meghalt leánya, Hermina főhercegnő emlékére. A városrész is a főhercegnőről, illetve a kápolnáról kapta a nevét.1919 áprilisában dr. Csernoch János bíboros hercegprímás az Erzsébetvárosi plébániához tartozó Budapest-Herminamezőt önálló plébániai rangra emelte és a vezetésével Mihalovics Zsigmondot bízta meg. A következő években a hívek száma annyira megnövekedett, hogy új, nagyobb templom építését kellett elhatározni. Az 1924-ben plébánossá kinevezett Mihalovics Zsigmond megkezdte a gyűjtést a költségekre, aminek eredményeképpen 1936. szeptember 20-án Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás jelenlétében megtörtént a templom alapkőletétele a Főváros által adományozott telken. Az építkezés Petrovácz Gyula építészmérnök tervei szerint folyt. A következő év elejére elkészült a huszártorony, nyárra felkerült a toronykereszt, majd november 14-én Serédi Jusztinián felszentelte a templomot. Ekkorra a szemben levő plébániaépület is elkészült.
A neoromán stílusú templom téglahomlokzatán vörös és világos felületek váltakoznak. A főkapu timpanonja a Szentháromság ábrázolását keretezi. A fölötte magasodó torony két oldalán kerek lépcsőtornyok állnak. A bejárat feletti oromzat első szintjén óriási, egyszerű mérműves rózsaablak látható, fölötte tíz négyzetméteres vörös-arany színkompozíciójú mezőn olvasható Szentlélek hét fő ajándéka. (wikipédia)
Sajnos zárva volt, így belül nem tudtam megnézni.

click

kassai

Share This