Jótékonysági koncert

Fantasztikus hétvégénk volt. Gyerek zenét tanul, ütőzenekarban. A hangszer fajtája lényegtelen, a fontos, hogy egy olyan tanár tanítja, mint Mericske Zoltán, aki a zene mellett, szeretetre, emberségre, toleranciára, önzetlenségre is tanítja a gyerekeket. Az ő szervezésével a hétvégén a gyerekek öt koncertet adtak a Szent István Zeneiskolában, a tragikus körülmények között elhunyt Szögi Lajos családjának megsegítésére.
Fantasztikus és feledhetetlen volt. Aki nem volt ott, talán azt gondolja, hogy kissé elfogult vagyok, aki ott volt, az meg azt, hogy amit írok, az semmi ahhoz képest, amit ott megélhettünk. Köszönet érte.

Interaktív panoráma megtekintése.

 

 

{lang: 'ar'}