Magyar Tudományos Akadémia

A magyar reformkor egyik vezéralakjának, gróf Széchenyi Istvánnak a kezdeményezésére 1825-ben határozták el az Akadémia megalapítását a magyar nyelv ápolására, a tudományok és művészetek magyar nyelven való művelésére. Az Akadémia 1848-ig eredményes munkát fejtett ki a magyar nyelv és irodalom, a nemzeti színjátszás fejlesztésében. Felkarolta a magyar népköltészet gyűjtését. Országos érdekű kérdések megoldására pályázatokat hirdetett, színműveket íratott és fordíttatott. Megalapozta a hazai tudományos könyv- és folyóiratkiadást. Rendszeresen jutalmazta a kiemelkedő tudományos és szépirodalmi teljesítményeket.Az Akadémia 1865-ben átadott palotája Budapest várostörténetének és építészettörténeti fejlődésének egyik fordulópontján született, a historizáló neoreneszánsz egyik első, mégis legérettebb és legértékesebb példájaként. Keletkezésének fordulatos és viharos története nem hagyott nyomot a kívül-belül gazdagon díszített, harmonikus, európai rangú épületen, mely városképileg is mindig meghatározó szerepet játszott.

 Interaktív panoráma megtekintése.

Magyar Tudományos Akadémia

Magyar Tudományos Akadémia

Magyar Tudományos Akadémia

Magyar Tudományos Akadémia

Magyar Tudományos Akadémia

Magyar Tudományos Akadémia

Magyar Tudományos Akadémia

Magyar Tudományos Akadémia

{lang: 'ar'}