Ozora – Pipó vár
Az eredetileg gótikus stílusban emelt várat a firenzei születésű Filippo Scolari kezdte el építtetni 1416-ban.
Zsigmond király híres törökverő lovagját, a magyarok által Ozorai Pipoként emlegetett férfiút a szerelem láncolta Ozorához. Miután nőül vette a vidék urának leányát, Ozorai Borbálát, nagyszabású építkezésbe kezdett a páratlan szépségű, friss vizű patakokkal átszelt településen.
1426-tól Pipo özvegye, Borbála asszony lett élete végéig a várkastély birtokosa, aki 1438-ban kelt végrendeletével a várkastély tulajdonjogát Hédervári Lőrinc nádorra hagyta, s így a jeles bárói család egy évszázadig birtokolta.
A Hédervári család kihalása után, 1537-ben Török Bálint kezére került a vár, aki újjáépíttette. 1545-ben a budai pasa csapatai foglalták el, majd rövid megszakítással 140 évig török kézen volt. 1686-ban kemény ostrom után szabadították fel a várat, ám ekkorra már csak három oldala állt, a negyediket az ágyúgolyók félig ledöntötték.
A 17. század elejétől az Esterházyak dél-dunántúli birtokaihoz tartozott Ozora, a 18. század elején pedig megkezdődött az ozorai uradalom újjászervezése. 1727 és 1733 között helyreállították a romos középkori várat, és kastélyszerű hivatali, tiszttartói központot alakítottak ki belőle. A külső várfalakat lebontották, a leomlott délnyugati szárnyból csak a földszintet építették újjá, középen az új kőkeretes barokk kapuzattal.
Kívülről puritán kiképzést kapott, belső terei azonban igényesen készültek el, amelyet a stukkódíszítés és a rokokó falfestés töredékei is tanúsítanak. Gyökeres változtatást eredményezett az 1800-as évek elején történt újabb átépítés, amikor az U alakú kastélyt magtárrá alakították.
Napjainkban az ozorai várkastély a reneszánsz korszakot idézi: helyreállított és rekonstruált reneszánsz kőfaragványok díszítik belső udvarát és emeleti folyosóit.A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága 2007 nyarán múzeumként nyitotta meg a várkastélyt a nagyközönség előtt, ahol többek között megtekinthető Pipo hitvesének, Borbálának hálószobája, a reneszánsz kandallós trónterem és a reneszánsz ebédlő.
Forrás: http://www.nemzetimuemlek.hu

Interaktív panoráma megtekintése.








