Németország, Ausztria

click

A Königssee 602 méter magasan terül el a Watzmann hegy lábánál, ami Németország második legmagasabb pontja. A különleges szépségű területet 1978-ban nemzeti parkká nyilvánították. A helyi legenda úgy tartja, hogy a Watzmann csúcsai egy gonosz királyi család tagjai, akiket galád tetteikért kővé változtattak. A legmagasabb a király, az alacsonyabbak pedig a családtagjai. A tó legmélyebb pontja 190 méter mély, és vizét ivóvíz tisztaságúnak nyilvánították. Az elektromos hajó egyik megállója a Szent Bartholome templomnál van.

konigssee

konigsee2

A Königssee-n végighajózva, Saletnél szálltunk ki, majd egy rövid sétával értünk az Oversee-ig. Ez jóval kisebb, de nem kevésbé lenyűgöző. Körben hegyek, kristálytiszta víz, csend és nyugalom.

obersee

Egy rövid hajókázással jutottunk el a Chiemseeben lévő Herrenchiemsee szigetére. Egy kellemes erdei séta után láttuk meg a kastélyt, mely a szökőkutak vízfüggönye mögül sejlett elő.
II. Lajos utolsó nagy terve az volt, hogy felépíti a versailles-i palota mását. Káprázatos belülről, de sajnos tilos fotózni, így csak a francia mintára kialakított parkot tudtuk megörökíteni.

herrenchiemsee

II. Lajos három kastélya közül Linderhof a legkisebb. És az egyetlen, aminek a befejezését még megélte. Itt tartózkodott a leggyakrabban és a leghosszabb időszakokra. A barokk és rokokó belső itt is lenyűgöző, rengeteg arany, és a király kedvenc kék színe dominál. Visszatérő motívum a hattyú és a páva. A kert meseszép, az olasz reneszánsz példáját követve, a domborzat adottságait kihasználva olyan teraszokat és vízeséseket építtetett, amelyek segítségével a virágágyások és angolkertek belesimulnak a természetes hegyvidéki környezetbe. A kastély előtti aranyozott ónból készült szökőkútból 30 méter magasan lövell fel a vízsugár.

linderhof1

linderhof2

linderhof3

A következő úticél a Bódeni tó volt. kb. 63 km hosszával a Balaton és a Genfi tó után Közép-Európa harmadik legnagyobb tava. Ausztria, Németország és Svájc határán fekszik.
Meersburg városközpontja csodálatosan megőrizte hangulatos, középkori városképét, a szűk, kacskaringós, lejtős utcácskáival, a fagerendás polgárházaival, várfalaival, kapuival, tornyaival, ma is működő piacterével. Meersburg óvárosa két városrészből áll, a tó partján, alacsonyabban fekvő, a kikötő és környékéből álló Unterstadt városrészből és a feljebb elhelyezkedő Oberstadt városrészből. Hangulatos lépcsős kisutcák kötik össze a két városrészt. Régi kastélya a hagyomány szerint a frank királyoknak volt lakóhelye, új kastélya pedig a konstanzi érsekeknek volt a palotája.

meersburg

meersburg

Meersburgból Lindauba mentünk. Ez egy festői szépségű város szintén a Bódeni tó partján. Történelmi óvárosa a part menti szigeten fekszik, melyre egy kis hídon lehet bejutni. Gyönyörű és hangulatos, rengeteg látnivalóval.

A régi városháza (Altes Rathaus) 1422-ben épült gótikus stílusban, majd 1576-ban a reneszánsznak megfelelően átépítették, és egy lépcsőzetet is kapott.

lindau

Salzburg története i.sz. 700-ra nyúlik vissza, ekkor alapított bencés apátságot Szent Rupert a Salzach partján, amely előbb püspökséggé, majd érsekséggé vált, és gyorsan virágzó fejlődésnek indult. A település nevét Salpurch-ot – amelyet a környező sóhegyekről kapott – először 755-ben említik a krónikák. Az Óvárosban láttuk Mozart szülőházát, a Rezidenzplatz-on a hatalmas szökőkutat, mely 1660 körül épült, és rengeteg szép épületet még ennél is több cégtáblával.Elsétáltunk a Mirabell kastélyhoz, bár csak a kertjét néztük meg. A park 1690-ben készült, a virágágyak között itt-ott márványszobrok. Gyönyörű kilátás nyílik innen a Hohensalzburg erődítményre, bár az időjárás sokat rontott az élményen.

salzburg

Az útról fotókönyv is készült.

Rothenburg és Heidelberg

5 nap gyorslátogatás és ebben már az utazás is benne van. Iszonyat kevés, pláne, ha az ember olyan helyekre megy, mint Rothenburg és Heidelberg.

Rothenburg maga a csoda! Németország kis ékköve a Rothenburg grófokról kapta a nevét, akik a 9. sz.-ban egy vörös várban, a Rote Burgban laktak.Az óvárost egy közel 3,5 km hosszú városfal veszi körül. Olyan, mintha egy mézeskalácsos mesébe keveredtünk volna. Zegzugos utcácskáit macskakő borítja. Nem véletlen nevezik a romantika városának.

click

click

 Bár Rothenburg az első a top listámon, azért Heidelberg is varázslatos hely. Németország leghíresebb egyetemi városa a Neckar két partján fekszik. A heidelbergi várkastély a német reneszánsz egyik legjelentősebb épülete, de azt az egy millió turistát, akik évente meglátogatják, annak köszönheti, hogy itt található a világ legnagyobb boroshordója. 1751. augusztus 29-én készült el és 228 ezer liter bor tárolására alkalmas.

 

A webhely sütiket (cookie - kis méretű szöveges file-ok) használ a szolgáltatások biztosításához és a látogatottság elemzéséhez szükséges adatok gyűjtéséhez, amelyet Ön az oldal használatával elfogad. További információ

Tájékoztató a cookie-k használatáról Mi a cookie (azaz süti)? A cookie-k (sütik) kisméretű, szövegből és számból álló fájlok, amelyeket a böngészés során a weboldal kiszolgálója helyez el az Ön számítógépén. A cookie (süti) önmagában semmilyen módon nem képes az Ön azonosítására, kizárólag az Ön gépének felismerésére alkalmas. Milyen célt szolgálnak a cookie-k? A cookie-k az Ön számítógépén tárolásra kerülnek, és lehetőséget biztosítanak egyes adatainak lekérdezésére, az Ön internethasználatának nyomon követésére. A cookie-kat abból a célból kezeljük, hogy többet tudhassunk meg a weboldal látogatóinak információhasználati szokásairól, amely információkat a weboldal tartalmi és funkcionális fejlesztésére használunk, biztosítva a weboldal jobb használhatóságát. A cookie-k alapján meg tudjuk állapítani, hogy hányan látogatták meg a weboldalt, hány új látogató van, és a látogatók mely oldalakat nyitották meg. A Weboldal független látogatottsági és egyéb webanalitikai adatainak kinyerése érdekében a Szolgáltató igénybe veszi a Google Analitycs szoftvert. A Google Analitycs is cookie-kat használ.

Bezárás