Alma Együttes

Nagyon szeretjük az Alma Együttest, sokszor mentünk a koncertjükre. A legkisebb közölte, hogy már kinőtt belőle. Sebaj, majd visszanő:)

Mi egyébként is elmentünk a Hékás-Békás rendezvényre, mert ott volt az 1. Scrapbook.hu találkozó, és ha már ott voltunk, persze, hogy meghallgattunk Almáékat. Rengeteg gyerek volt, biztos senkinek nem tűnt fel, hogy mi gyerek nélkül csápolunk:)

click


Red Bull

Különleges helyről akartam fotózni, de nem nagyon jött össze:) Messze is volt, rossz helyen, a zászló állandóan lobogott, a verseny meg csak nem akart elkezdődni. Tovább meg nem maradhattam ott. Ez lett belőle. A hely azért különleges, ha nem is lehet sokat látni:)

click

Esztergom

A bazilika mellett álló szabadtéri oltár azt a helyet jelzi, ahol I. Szent István államalapító királyt megkoronázták.

Géza fejedelem templomot építtetett Szent István vértanú emlékére, a valamikori épület helyeként a jelenlegi Szent István király lovasszobra és a bazilika északi tornya közötti területet jelölik meg a történészek. Később ebben a templomban koronázták meg államalapító I. Szent István királyt. A templom helyén 2000 augusztusától szabadtéri oltár áll, melyet nemzeti emlékhelyként tartunk számon.

click