Időnként rámtör, hogy csak össze kellene szedni azt a rengeteg panorámát, ami még nincs fent az oldalon.
Ez az anyag is pont 5 évvel ezelőtt készült. Ma már sokkal szebb lenne:) Sajnos a nagy vinyó halál során rengeteg alapkép, és a kiterített nagy tif képek is elvesztek, amin még sokat lehetne javítani. Itt is csak a mov-ok maradtak meg.
Persze azért vállalható, legalább az újaknál látni a fejlődést:)

A Wenckheim-palota 1887-ben Meinig Artúr tervei szerint épült emeletes, eklektikus tömbje ma a Szabó Ervin Központi Könyvtár. Különös figyelmet érdemelnek az első emelet gazdagon aranyozott termei. Vonzza a tekintetet az ovális rizalit fölötti kupola és alatta a kocsifelhajtó a gyönyörű kovácsoltvas kapukkal. Az utóbbi 1897-ben készült, Jungfer Gyula munkája. A főváros 1926-ban vette meg a palotát, ekkor alakították itt ki a könyvtárat, amit a reformer politikusról, Szabó Ervinről (1877-1928) neveztek el, aki az első igazgatója volt. 1998-2001 között felújították az épületet: hozzácsatolták a Reviczky utcai oldalon épült XIX. századi egykori lakópalotát, a Baross utcai oldalon pedig építettek egy új nyolcszintes irodaházat. A három épület találkozásánál a régi szerkezeti elemek közé csúsztatták be az új lépcsőházat, ami így szerves egységbe olvasztja a könyvtár részeit. Az új könyvtár központja így az átriumos belső udvar lett, amit üvegtetővel fedtek le. A látvány fentről, az olvasói területekről is különleges: izgalmas madárperspektívából figyelhetjük meg a kőburkolat mintázatát. A lakóház nyitott belső udvarán, a gyerekkönyvtár bejáratánál alakították ki a sárkányos játszóudvart, két hatalmas plasztikával. A Wenckheim-palota belső tereit eredeti pompájukban állították vissza: eltávolították a cédulakatalógus szekrényeit és a polcrendszer egy részét, így megint látható az egykori bálterem káprázatos tükörfala.

click

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Share This