Bár elkészült, még nem nyílt meg Gül Baba türbéje és a rózsakert, de már valamit azért lehet látni belőle.

Gül Baba, a Rózsák atyja, bektasi dervis, azaz harcos muszlim szerzetes volt, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára. A legenda szerint a város elfoglalásának hálaadó ünnepén, 1541. szeptember 2-án halt meg. Tiszteletére díszes temetést rendeztek, amelyen maga I. Szulejmán szultán is részt vett, sőt, a legenda szerint beállt a koporsóvivők közé is. A Gül Baba sírja fölé emelt türbét 1543 és 1548 között építtette Mehmed Jahjapasazáde, a 3. budai pasa. A hely azóta is az iszlám vallásúak zarándokhelye, török turisták rendszeres úticélja. (Forrás: wikipedia)

Share This